Ha észrevesszük, hogy a sorozat ötödik része tulajdonképpen semmivel sem több játéktechnikailag, mint a harmadik... Ezen esetben a negyedik epizód tényleg bukásra lett ítélve. Igen - mint a legtöbb értékelés meg is jegyzi -, a sikerhez néha éppen elég egy kis újítás, minimális fejlesztés, és mûködhet is minden tovább, ahogyan eddig. A fejlesztõk ezt a taktikát tudatosan szerették volna elkerülni a negyedik rész esetében, ahogyan azt a kézikönyvben ki is emelik - talán megsejtettek valamit az  innováció hatásából? A harmadik részbõl mindent kihoztak akkor amit lehetett, és ezt a fejlesztõk maguk is érezhették: a remek alapjátékot követte két, roppant sikeres kiegészítõ lemez, a random map generator pedig végtelenítette milliónyi játékos mindennapi heroes betevõjét. Hogyan tovább egy ilyen alkotás után? Az NWC elõtt két út állt: vagy csinálják meg ugyanezt még egyszer, vagy a sikert meglovagolva csináljanak egy olyat, amellyel õk magunk szívesen játszanának. Ez utóbbi mellett döntöttek, ám a 3DO korábban kopogtatott náluk, mint az idõszerû lett volna. A Heroes of Might and Magic IV azonban minden tekintetben új a harmadik részhez képest, és hogy a fejlõdés elõrelépés-e vagy hátra kettõ, azt mindenki döntse el maga. Ha körökre osztott stratégiai játékról van szó, akkor két név biztosan beugrik mindenkinek, aki az elmúlt 10 évben gép elé ült: Civilization és Heroes. Az utóbbi alapötlete roppant egyszerû, olyannyira, hogy a játék alapjai 1995 óta szinte semmit sem változtak. Varázslatok és egységtípusok jöttek-mentek, de a lényeg maradt: aki játszott valaha az elsõ résszel, az ezzel is tudni fog, aki meg nem, annak ott van a tutorial, ami az irányítást és az alapokat elmagyarázza, viszont az igazán fontos  finomságok most is kimaradtak belõle, de ez a Heroes sorozatra mindig is jellemzõ volt. A homályt sok tekintetben a kézikönyv sem oszlatja el - tekintve, hogy majdnem 20 oldal foglalkozik a gyakorlópálya teljesítésével. Aggodalomra viszont semmi ok: két elvesztett pálya után minden sokkal világosabb lesz.

Minden Heroes-ban van valami közös

A hõsöket szintén a fogadóban bérelhetjük ahogyan eddig, de csak azon osztályba tartozókat, amelyeknek jellemével a vártípusunk kapcsolatban van (a Havenben így ne is keressünk soha nekromantákat, míg a Strongholdban mindegyikük elérhetõ), sõt mostantól a nemük is szabadon megválasztható, bár ennek gyakorlati jelentõsége nincsen. Ami azonban komolyabb újítás az az, hogy mostantól nem õk lesznek kedvenc hadseregünk zord stratégái, akik a távolból figyelik az eseményeket a harcban, és ha kedvük tartja pufogtatnak egy-egy blindolást vagy armageddont. Õk ugyanúgy aktív résztvevõk a csatákban, harcértékeik a többi egységét immár nem befolyásolják, legfeljebb azt, hogy a hõsünk maga mekkora sebzést fog tudni okozni az ellenségen. De ne legyenek hiú ábrándjaink: egy rendkívül magas szintû hõs sem fog soha pótolni egész seregeket, már ami a pusztító erõt illeti. Egy jól irányzott csapás az ellenfél valamelyik nagyobb létszámú egységétõl, egy pofás elementál varázslat, és már fekszik is. Ezért úgy vettem észre, hogy a varázslók sokkal jobban használható hõsök lettek (ez a reláció azért többé-kevésbe ki volt egyensúlyozva az elõzõ részben, tekintve hogy elég könnyû volt az átjárás a két csoport között..., ennek ellenére mégis mindenki varázslóval volt), és érdemes valamilyen életerõsebb egység mögé állítani õket. A hadjáratok során azonban találunk majd jócskán olyan pályákat, ahol nem lesz lehetõségünk újabb egységek vételére, ezeket a legtöbbször 3-4 hõssel kell végigjátszani, így ha nem szeretnénk a hadjárat elsõ 1-2 pályáját újrajátszani, akkor a harci képzettségekre (Combat és társai, melyek a távolsági és közvetlen támadásunk/védettségünk növelik) sajnos gyúrni kell a harcosok esetén - pedig lehetne helyettük sokkal hasznosabbakat is fejleszteni. A lehetõségeket szintlépéskor mindig a gép kínálja fel a kaszthoz kapcsolódóan - amelybõl összesen 11 van a játékban alapból, de a különbözõ képzettségekbõl továbbiakat tudunk összepárosítani, amelyek különleges bónuszokat eredményezhetnek a hõsnek vagy csapatának. Pl. érdemes gyúrni a demonologist kasztra (Nature és Death Magic megfelelõ ismerete), hiszen 50%-kal több lényt tudnak idézni, vagy a field marsallra (Tactics és Scouting), amely a támadó értékét erõsíti az összes többi csapattársnak. Ha nem tetszenek a felkínált lehetõségek, csak töltsd vissza az elõzõ kört nyugodtan, valószínûleg másokat fog összesorsolni a gép.

A grafikus motor, ami a játék felében nincs

A várostromok - ha lehet - még ezeken is túltesznek: a várfal egy csúnya pixelsánc, nincsenek tornyok ahonnan automatikusan lõhetnék a védõk az ellent, a vizesárok semmit sem lassít a bennük állókon. A várfalakon immár nem lehet sem átlõni, sem átvarázsolni, kivéve a közvetlenül a fal mellett álló egységek esetében. A védõk oldalán lehetõség van a tornyokba való felmászásra,  és bár onnan ki lehet ugyan lõni a várból, ezzel õk maguk is célponttá válnak. Az ostromlóknak az új részben nincsenek ostromgépei - ha nem tud egymásra lõni a két sereg, akár körökön keresztül patthelyzet alakulhat ki, az egyetlen megoldás a várkapu betörése lehet, amelynek konstans 150-es életereje van, és bárki támadja is, 50 pont megy ebbõl ütésenként. Ha pedig leomlott a kapu, akkor indulhat az ellenfél kicsalogatása, és a maradék távolsági egységekkel való lelövöldözése, vagy a hirig az udvaron. Ráadásul az ostromoknál a harcosok még inkább használhatatlanok, fõleg ha gyenge a távolsági harcértékük, a varázslók viszont ismét arathatnak.
A harcban újdonságnak számít, hogy az egymással harcoló egységek mindegyike egyszerre támad és védekezik is: ha egy csapat megtámad egy másikat, az védekezésként visszaüt a csapással együtt (hacsak nem rendelkezik valamelyikük a megelõzõ csapás képességgel). Így sajnos elmúltak azok az idõk, amikor egységveszteség nélkül végigdarálhattuk a fél pályát, ha csak a keményebb kötésû lényeket használtuk.

De kérem, ez egy szerethetõ játék, nem mass effect...

Az új epizódhoz új világ is dukál, mivel a harmadik rész kiegészítõjének végén Erathia megsemmisül az intro szerint. A játékban hat hadjárat kapott helyet, mindegyik egy-egy vár- és hõstípus köré szervezõdik, igazi történet azonban nem bontakozik ki, a hadjáratok ugyanis nem kapcsolódnak egymáshoz. Viszont sokkal érdekesebbek, mint az elõzõ részben - bár azért olyan összetett történetre ne számítsunk, mint az újban, az átvezetõ animációkat pedig inkább elhagyták a fejlesztõk, csak egy szöveges felvezetés hangzik el minden pálya elõtt. A legtöbb pályán összetett feladatokat kapunk - sokszor kétszer-háromszor keresztül kell utaznunk rajtuk, hogy egy-egy varázstárgyat vagy kulcsot megszerezzünk. Ilyen komplex, már-már egy szerepjátékban is felfogadható célokat csak a Shadow of Deathben és az Armageddon's Blade-ben láthattunk. A zenék most is nagyon szépen szólnak, és bár néhol kevéssé változatosak, egyetlen percre sem untatják vagy idegesítik az embert.
Ami azonban igazán szerethetõvé teszi a negyedik részt, az maga a játék, annak minden hibája ellenére. Különbözõ a fejlesztési taktika már a várakban, a hõsöknél végre lehet másra is játszani, mint az Expert Earth Magic és Town Portal kombó mielõbbi összehozása, immár többféle elképzelés életképes lehet a játék során. Játszhatunk több hõssel egy csapatban, de bérelhetünk melléjük egységeket is - a választás rajtunk áll. A szimultán harc miatt nincsenek gyors rohamok: nem lehet egyetlen hatalmas sereggel immár leradírozni az ellent. Ez az a változatosság amely apróságnak hathat ugyan, de amely miatt sokkal jobb lett a játék mint a harmadik rész, mivel át akartak lépni rajta, a fejlesztõk pedig mertek bátran hozzányúlni az egészhez. Minden a játék, más és más, a régi taktikák, amelyek olyan jól beváltak akár még az ötödik részben is, itt bizony bukásra vannak ítélve. Nem lehet immár egy varázsló hõssel és egy lénnyel betámadni az ellen hõsét, elnyomni egy implosiont vagy armageddont, aztán a következõ körben felbérelni újra a fiút immár max manával, így akár a végtelenségig védekezni, vagy fél kontinensnyi jószágot eltüntetni. Minden taktika eredményes lehet, igaz mindegyiknek meg is van a maga ellenszere.
Immár elég csak azokat a hõsöket felbérelni akiket fejleszteni is szeretnénk, hiszen nem kell már az egységeket a hõsök alkotta csatárláncon átpasszolni egyik városból a másikba - ezekre szolgálnak a karavánok, amelyek néhány nap alatt átszelik a legnagyobb távolságokat is. Sõt, még a külsõ lénygyûjtõ helyekrõl is el tudják juttatni a kreatúrákat seregünkbe, csak arra kell odafigyelnünk, hogy honnan hova is szállítunk (a karaván felirat alatti mezõkre kell lehúznunk az egységek képeit a szállítmány összeválogatásához, a kiindulóállomások pedig baloldalt állíthatóak). A történetek elég érdekesek, hogy ne unja el a játékos a vége felé sem, a térképen a semleges egységek - ha úgy kívánjuk a hadjárat indításánál - akár mozognak is a térképen, a nehézség öt fokozatban állítható. A tapasztalataim szerint az elsõ az abszolút kezdõknek is sikerélményeket biztosít, és Heroes-fan legyen a talpán, aki a nehezebbek valamelyikén végig tudja vinni a játékot. Jómagam ugyan még csak az elsõ kampánnyal végeztem teljesen, de ez is 3-4 délutánomba került, igaz minden pályát alaposan végigjártam. A második már egy fokkal nehezebbnek tûnt, az elsõ pályának kétszer-háromszor is neki kellett lendülnöm, mire rájöttem a helyes taktikára - bár ez lehet hogy nem a játék nehézségébõl fakad, inkább én bénázok. A játék vége felé, illetve nehezebb fokozaton azonban már csak a legkörmönfontabb taktikával lehet az ellent térdre kényszeríteni, amelyekhez bizony oda kell tenni minden hadúrnak a maga habtestét. Mindegyik elõzõ epizódban felmerült a csalás kérdése a gép oldaláról - gondolom ismerõsek az elõzõ részeket ismerõknek a semmibõl felbukkanó horribilis sárkányhordák és csontvázseregek. Nos, állíthatom hogy ilyennel ezidáig nem találkoztam, a mesterséges intelligencia teljesítménye pedig a nehézségtõl függ. A játék jellegétõl függõen azért valami svindlinek kell lennie a dologban: ha a gép tökéletesen és komolyan játszana, a pályák elejére jellemzõ erõfölényébõl fakadóan vígan eltángálhatná a játékost akár egy hét alatt. Ha valamelyik pálya nehézséget jelentene, érdemes figyelni az ellenség mozgását, és meglesni melyik mozdulatunktól/idõponttól/eseménytõl lódul meg a fantáziája, és ha kell, halogassuk a kiváltó okot.
Az egyjátékos küldetések szintén rendkívül élvezetesek: a gépi intelligenciát mi magunk állíthatjuk, vehetünk magunk mellé szövetségeseket, és a legtöbb pályában több-kevesebb történetet is találhatunk. Ezekhez kapcsolódóan akár igen nagy mágikus erõvel rendelkezõ varázstárgyakat is találhatunk, amelyek eldönthetik az egész küldetés kimenetelét, ha ügyesen használjuk - ezek többsége sokkal erõsebb, mint az az elõzõ epizódokban megszokott volt. Ha egyszer kezünkbe kaparintunk egy komolyabb ereklyét, az ellenfél akár azonnal fel is adhatja a játékot - ha csak nem követtünk el valami súlyos baklövést.

Nem rozsda csak patina